Mostanság elhanyagoltam az írást, ennek több oka is volt vizsgaidőszak, munka, állásinterjú..stb A legfontosabb indok viszont az volt, hogy egyszerűen képtelen voltam higgadtan írni az utóbbi hetek eseményeiről. Ezért most összeszedtem öt olyan példát, ami nem hagyott nyugton.

1. Az abortusz tabletta. Erről már írtam korábban a véleményem nem változott.

2. Horthy és Kádár, a mostani közélet top szereplői.

Első blikkre azt tudnám mondani mindenkinek, aki ezen csámcsog: Tényleg ez a legfontosabb téma? Tényleg az a fontos, hogy ovis módjára mutogassunk a másik oldal képviselőire, ahelyett, hogy mondjuk valóban azzal foglalkozzunk, hogy a helyzetet tisztázzuk. Tényleg az a legjobb megoldás, ha szobrokat öntünk le festékkel, gyalázunk meg. Ráadásul még belekeverték szegény Wallenberget is, akinek aztán semmi bűne sincs, ha csak nem az, hogy deportálás elől mentett meg embereket.

3. Nyírő hamvai.

Sorolhattam volna őt is mondjuk a fentiek társaságába, de mégsem gondolnám azt, miért is..? Talán azért, mert a kormányzat teljesen szerepet tévesztett az ügyben, a Kádár és Horthy kérdésében pedig nem is nyilatkozott. Tényleg arra van szükség, hogy a kényes szomszédpolitikát felrúgjuk.

4. A Bizottság felfüggesztette ajánlást tett a Tanácsnak a kohéziós retorzió elkerülésére, illetve nyíltan beszélt az IMF tárgyalásokról is.

Ez a téma több szempontból is fájó pont számomra, először is amikor már a HVG se tudja, hogy mi történik Brüsszelben az azt mutatja, hogy a szakmai újságírás koporsójába egy újabb szög került. 

A másik szempontom pedig pont a szakmai részre vonatkozik. Tegyük akkor tisztába a dolgokat, döntés még nem született az ügyben, május 30-án a Bizottság elnöke José Manuel Barroso tett egy ajánlást a Tanácsnak (akik majd június 22-én fognak dönteni), miszerint a retorziót nem kellene alkalmazni hazánkkal szemben. Valószínűleg nem fogják alkalmazni, de attól még előre nem szabad inni a medve bőrére és csak csendben szeretnénk megjegyezni, hogy ettől még az eljárás nem fog megszűnni közel egy év kell ahhoz, hogy a kormány bizonyítani tudja, hogy teljesítette a feltételeket.

5. Végül a legutálatosabb dolog pedig az, amiről nem beszélünk, pedig kellene.

Nem beszélünk Kolontárról, nem beszélünk a lakhatási problémákról, nem beszélünk arról, hogy mi történik a társadalommal, hogy éheznek emberek és a listát még számtalan dologgal bővíthetném. Tudom ez egy kicsit érzelgősre sikeredett, de mindenki gondolkozzon el azon, mi az amiről a közélet mélyen hallgat, pedig azok érdemelnék az igazi figyelmet.

A múlthéten különös feladatot kaptam egy állásinterjú kapcsán. Írnom kellett egy blogot, a téma gondolom senkit nem lep meg a politika volt.Íme, hát: 

Mint harmadik generációs politológus sokat gondolkodtam azon miért is jó a politika, miért szeretjük annyira.

Akárhányszor kerülök szembe ezzel a kérdéssel valamiért nekem mindig Max Weber szavai jutnak eszembe:

"Az emberek kétféle módon tehetik hivatásukká a politikát. Vagy úgy, hogy "érte" élnek,vagy úgy, hogy "belőle". Ez az ellentét egyáltalán nem kizáró jellegű... Aki a politikáért él, az belső értelemben erre "alapozza az életét": vagy a hatalom puszta birtoklását élvezi, vagy saját belső egyensúlyát és önérzetét táplálja azzal a tudattal, hogy egy "ügy" szolgálata értelmet ad az életének. Ebben a belső értelemben bizonyára minden komoly ember, aki valamilyen ügynek él, ugyanakkor ebből az ügyből is él.

Egy nemzet ugyanis megbocsátja érdekei megsértését, de becsületének megsértését nem feledi, különösen, ha az valami bigott önigazolással történik. Minden újabb dokumentummal, amely évtizedek múlva napvilágra kerül, újra felélesztik a méltatlan siránkozást, a gyűlöletet és a haragot, ahelyett hogy legalább erkölcsileg eltemetnék a háborút, miután végetért. Ez azonban csak tárgyilagossággal, lovagiassággal s mindenekelőtt méltósággal lehetséges, és sohasem egy olyan "etikával", amely valójában mindkét oldalon méltóságnélküliséget jelent. Ez az etika ahelyett, hogy azzal törődne, ami a politikus dolga - vagyis a jövővel és az iránta való felelősséggel -, a múlt bűnének politikailag meddő, hiszen eldönthetetlen kérdéseivel foglalkozik. Márpedig ha van politikai bűn, akkor ez az."

Remélem ezzel a kis idézettel sikerült megmutatnom azt, hogy miért szeretem a politikát és miért szeretek politológus lenni.

Már egy hete csak az abortuszról hallok...

Már egy hete tűnődöm azon, hogy a kérdés megoldásában miért csak azzal foglalkozunk, hogy kell-e bevezetni vagy nem kell?

Szóval ezúton szeretném javasolni vallástól, nemtől és kortól függetlenül mindenkinek, hogy törje a kis buksiját inkább ezen:

Ha az abortusz helyett inkább az abortusz elkerülésével foglalkoznánk sokkal előrébb tartanánk. Ezért gondolkodjon mindenki el azon, hogy miért nincs támogatás a fogamzásgátlókon vagy miért nem tájékoztatják kellően a fiatalokat a fogamzásgátlásról? Vagy azon miért mennek a nők abortuszra? (bizony, bizony abba senki nem akar belegondolni, hogy azért veteti el a nő a magzatot: mert nem tudja eltartani a gyereket vagy mert nem áll mellette senki, aki segítsen neki, esetleg azért mert mondjuk a fogamzásgátlás ellenére is teherbe esett vagy gondoljunk csak a legrosszabb esetre mert megerőszakolták)

Miért kell lelkiismereti kérdést csinálni az abortuszból?

Miért ne lehetne valaki jó keresztény attól, hogy esetleg támogatja az abortuszt vagy a fogamzásgátlást?

Gondoltam hétvégére összehozok egy könnyed kis listát. Összeszedtem a fülemet leginkább bántó kifejezéseket, amin egy kicsit el is filozofáltam mert hétvégén az ember ezt is megteheti. Akkor lássuk is!

Öt mondat, amit minden elemző életében egyszer használt már..

1.    Elemzői véleményem szerint- ez egy gyönyörű bevezető mondat, olyan ez az elemzőnek, mint az okos lány esete a királlyal (hoztam is valamit meg nem is). Csak az nem derül ki belőle, hogy most elemezett az illető vagy véleményt mondott, mert nem mindegy. Ugyebár egyetlen egy politikai elemző sem szeret véleményt mondani a médiumokban sem, esetleg egy baráti sörözés mellett igen, de hogy vállalja is a véleményét, amikor mindenki arra kíváncsi, na azt már nem. Pedig ha megfigyeljük a műsorvezetők mindig úgy kezdik, hogy erről és erről a problémáról kérdezzük xy politológus véleményét.

2.    A közhangulatból is jól leolvasható- ez a másik kedvencem, milyen közhangulat és hogy lehet azt egyáltalán olvasni, ez egy könyv cím?

3.    Szakértői véleményem szerint- Ez egy fokkal jobb, de miben is vagyunk szakértők, a politikában az elemzésben vagy mégis miben?

4.    Górcső alá vesz- Tudom, hogy mindenki ért a focihoz és a politikához, de ezek szerint az elemzők a kémiához is. Vagy esetleg ez a kifejezés azt jelenti, hogy az elemezni kívánt problémát csak mikroszkóp (górcső) alatt lehet megvizsgálni steril körülmények között, nehogy valami személyes vélemény is belekerüljön?!

5.   Köztudomású/közismert tény- Na ha valami közismert tény, akkor az ezt kijelentő személy vagy a tudását, tájékozottságát akarja fitogtatni vagy nevelő szándékkal okít minket, de ha a köz mégsem ismeri a tényt, akkor a kedves olvasó, hallgató bunkó ezek szerint..?

Természetesen biztos sok más kifejezés is van, de nagy hirtelen csak ennyi jutott az eszembe, úgyhogy várok minden újabb javaslatot, hogy bővüljön a lista.

 Hallgatom a különféle reakciókat a most kiszivárgott pártfinanszírozás kapcsán és finoman szólva is csak nézek, mint az a bizonyos Rozi a moziban.

Emberek, elemzők, politikusok!!! Mondjuk már meg a frankót, lehet, hogy a Fidesz könnyen megválik az állam-bácsitól kapott pénztől, mert van nekik máshonnan, na de mi lesz a többiekkel?!

Tudom, hogy mindenki nagyon egyet tud érteni, azzal, hogyha azok a naplopók nem a mi adó forintjainkból lógatják a lábukat. Tény az is, hogy a mostani gazdasági helyzetben minden forint számít a költségvetésben. Ezért megpróbálom a lehetetlen és árral szemben úszva elmagyarázni azt, hogy szerintem miért nem jó, ha nem kapnak pénzt a pártok, honnan szerezhetnek esetleg pénzt..stb  

Vegyük is szépen sorba honnan szerezhet egy párt támogatást

1.    Tagdíjakból. Ez valóban egy létező és élő dolog, de a pártok általában egy jelképes összeget kérnek a tagságukért. Miért is? Mert a kutya nem fizetne, havi mondjuk 10. 000 ft-ot, hogy egy párt tagja legyen, mert: a pénzéért nem kap mást, "csak" a tudatot, hogy a tagja a neki szimpatikus oldalnak, esetleg kap mellé egy tollat és valami pártújságot is. (Persze, csak ha van pénze rá az adott pártnak. )

2.    Külföldi pártoktól. Na igen ez akár egy járható út lehet, a Jobbik mondjuk kér a francia szélsőjobbtól, az MSZP meg mondjuk a brit munkáspárttól, az LMP meg a svéd zöldektől. Ez eddig is működött/működhetett főleg kampány idején szakértőket, aktivistákat és pénzt küldtek a kis magyar "rokonoknak". Azt azért kétlem viszont, hogy annyi pénzt össze tudna bármelyik párt is kalapozni, amiből fent tudja magát tartani. (Ugyanis bármilyen hihetetlen a székházakban nekik is fűteniük kell és az alkalmazottakat is fizetni kell, mert senki nem dolgozik csak szívjóságból.)

3.    A nagytőkésektől, oligarcháktól. Természetesen vannak olyan tehetős pártszimpatizánsok, akik megtehetik, hogy mélyen a zsebükbe nyúlnak (ez most sincs másként), de -és mindig van egy de- a jelenlegi szabályozás szerint a fél millió feletti adományokat nevesíteni kell, nah azt most kevésbé tudom elképzelni, hogy mondjuk XY-on a nevét vállalva utal kedvenc pártjának. Ha ezt ki akarják kerülni természetesen sokszor 499.999ft utalásával ki lehet küszöbölni ezt a problémát is, de akkor kérdem én hol van az elszámoltathatóság. 

4.    Alapítványon keresztül. Ez is egy járható út, hiszen minden párt rendelkezik egy alapítvánnyal, amin keresztül lehet pénzt pumpálni nekik, de mint tudjuk ezt is ellenőrzik elég keményen (hál égnek), az adók 1%-ból meg nem hiszem, hogy összejönne elegendő pénz talán még a villanyszámlára sem.

Ötleteim természetesen még lennének, honnan szerezhetnek pénzt (pl. hitelt vehetnek fel…stb), de szumma szummárum a vége mindenképpen az, hogy nehéz illetve lehetetlen saját forrásból ma hazánkban megoldani tisztán ( remélem, mindenki érzi, hogy ezen van a hangsúly) az önfinanszírozást. Mert már tudjuk jól a kampányoknál sem sikerült ezt megoldani. 

Mi lesz akkor, ha nem kapnak pénzt a pártok?

Én szeretem a lehető legrosszabb esetet felvázolni, szóval ez most sem lesz másként. Mi van akkor, ha nincs pénzük a pártoknak. Nincs székház, elbocsájtják az alkalmazottakat, nincs se majális se semmi más. (Ettől azt hiszem, egyetlen választópolgár sem dől a kardjába vagy sírja tele a párnáját.) Akkor mi marad? Maradnak a megválasztott politikusok és a fizetésük, amiből fent tudják egyrészt magukat tartani és egy esetleg két alkalmazottat még tudnak fizetni a honoráriumokból a parlament által fizetett szakértők mellett.

Ha ezen felül marad pénzük, akkor természetesen országot járnak majd és lehet velük majd találkozni mondjuk a helyi cukrászdában (mert ugye helyi irodára se lesz pénz) ahol fogadóórát tartanak. Ettől persze még nem dől össze a világ csak logisztikázni kell.

Akkor most viszont jöjjön a legrosszabb, 2014-re nem lesz pénz se kampányra se semmire és akkor szépen csendben az utolsó ellenzéki párt is lekapcsolja majd a villanyt, lehúzza a rolót. Akkor majd jöhet az egy párt rendszer és társai és akkor majd álmodhatunk arról, hogy valaki, akárki is képviseli a jogainkat az érdekünket felszólal a kisebbségért. Persze tudom én azt, hogy ez nagyon  szélsőséges és persze csodák vannak, de ha nem is ez történik akkor egy olyan fekete, korrupt és átláthatatlan rendszer fog majd létrejönni, ami még a mostaninál is rosszabb. Így hát helló szép új világ!!

Remélem hát, hogy a fentiek alapján legalább sikerült elbizonytalanítani az olvasót és elgondolkodni azon, hogy mégis csak a szükséges rossz a pártfinanszírozás, még ha utált gyerek is a magyar demokráciában.

 Ez a nap is végre eljött és rászántam magam, hogy megosszam a nagyérdeművel a gondolataimat, véleményemet és ötleteimet.

Úgyhogy helló világ!!!